Teljes leírás
A görögországi születésű amerikai író, újságíró, Nicholas Gage hosszú évtizedeken keresztül tervezte, hogy megírja édesanyja halálának körülményeit, amely elválaszthatatlanul összefonódott az 1945-49 közt dúló görög polgárháborúval (végül a történtek után több mint harminc évvel kezdett aktív kutatómunkába, és 1983-ban jelent meg Eleni című regénye). Egy Lia nevű, az albán határhoz közeli faluban laktak, hatalmas nélkülözések közepette, és anyjuk mindent igyekezett megtenni, hogy a világháború idején védelmezze gyermekeit. Apjuk Amerikába ment, így egyedül nevelte őket. Bár túlélték a nagy világégést, a neheze csak ezután következett. Kezdetét vette a kommunista partizánok és a jobboldali kormány közötti polgárháború. A kommunisták visszaszorultak a hegyek közé - az olyan falvak környékére, mint amilyen Lia is volt. Terrorizálták a lakosságot, és rendszeresen hajtottak végre ítéleteket, rögtön ítélő bíróságok döntései nyomán. Az akkor még nyolc éves kisfiú egyszer véletlenül hallotta meg, hogy a partizánok elviszik a gyerekeket a Vasfüggönyön túli országokba, és anyja ezt követően megszervezte gyermekeinek kimenekítését. Amikor azonban ez kiderült, anyját is bíróság elé állították, és négy másik helyivel, valamint politikai foglyokkal együtt kivégezték a közeli hegyen. Egykori házukban börtönt rendeztek be, és mielőtt végrehajtották volna az ítéletet, rendkívül kegyetlenül meg is kínozták Eleni Gacojanniszt. Ezt a történetet idézi fel oknyomozó könyvében a szerző, aki elsőként bemutatja, miként ismert meg újabb és újabb részleteket az egykor történtekről, készített interjúkat szemtanúkkal. Ezt követően visszatér 1940-be: innen, a háborús évekből, csecsemő korától mutatja be a történteket, egészen anyja kivégzéséig, és addig a találkozásig, amikor a szerző az anyja elleni ítéletet kimondó bíróval állt szemközt. A regényből 1985-ben játékfilm is készült, amelyben a már felnőtt Gage-et John Malkovich alakította. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"