Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az 1950-es évek derekán jelent meg, s akkor is játszódik Friedrich Dürrenmatt egyik legismertebb, a mai napig rendszeresen színpadra vitt darabja, Az öreg hölgy látogatása című abszurd dráma - "tragikus komédia" -, amely most a Magvető sorozatában, önálló kötetben, a szerző 1980-as átdolgozásában, Kurdi Imre fordításában lát napvilágot. A címszereplő, Claire Zachanassian sok év elteltével érkezik vissza a szülővárosába, Güllenbe (amelynek jelentése: trágyalé). Amióta elment, a hely alaposan lepusztult, elszegényedett - ellentétben vele, aki időközben multimilliárdos lett. Sorsa drámáját és egyben óriási szerencséjét is a güllenieknek köszönheti: annak idején, még kamaszként, amikor teherbe ejtette egy Alfred Ill nevű fiú, a helyiek hamis tanúzással vallottak ellene, állítva, hogy feslett életet él. Akkor Claire-től elvették újszülött gyermekét (aki nem sokra rá meghalt), ő maga pedig kénytelen volt prostituáltként dolgozni - ám így ismerte meg a férjét, akitől hatalmas vagyonát örökölte, s amit további dúsgazdag, hamar elhalálozott férjek és örökségek követtek. Visszatérte felkavarja a várost, ahol nagy szükség lenne Claire anyagi segítségére. Ő hajlandó is adni, ám ennek ára van: az álnok Alfred Ill halála... A kiadványt Turi Tímea rövid, olvasmányos utószava zárja. Beszerzése középiskolai és általános gyűjtőkörű könyvtárakba egyaránt javasolható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Dürrenmatt, Friedrich (1921-1990)

Az öreg hölgy látogatása - Kurdi Imre fordítása

Borító ár
1 499 Ft
Aktuális online ár
1 154 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dürrenmatt, Friedrich (1921-1990)
ISBN
9789631438444
Egyéb szerzőség
Kurdi Imre (1963-) (ford.);Turi Tímea (1984-) (utószó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2019
Méret
153 o.
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3001045728
Alcím
tragikus komédia
Sorozatcím
Színház az egész ; 2498-7514

Darabszám