Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
A Leány gyöngy fülbevalóval (201115096) című bestseller szerzője, Tracy Chevalier legújabb - egyelőre csak eredeti nyelven olvasható - műve a tizenkilencedik századi Amerikában játszódik, felvázolva egy pionír család történetét a még meghódításra váró Közép-Nyugaton és Nyugaton. A történet elején 1838-ban járunk: James és Sadie Goodenough ott telepedik le, Ohio észak-nyugati vidékén, az Erie-tó elmocsarasodott folytatásának tekinthető Black Swamp területén, ahol a kocsijuk beleragad a sárba. Öt gyermekükkel közösen fáradhatatlanul igyekeznek megszelídíteni a kis földdarabot, és ötven almafát ültetnek el rajta. Azért is pont almatermeléssel próbálkoznak, mert ez egy kicsit felidézi bennük azt a könnyebb connecticut-i életet, amelyet ott kellett hagyniuk… Tizenöt évvel később, 1853-ban legfiatalabb gyermekük, a kalandvágyó Robert elindul még nyugatabbra, akkor, amikor a kaliforniai aranyláz ezreket vonz a nyugati partvidékre. A fiút azonban aggasztja, hogy ott kellett hagynia családját. Rendszeresen ír leveleket testvéreinek, ám választ nem kap tőlük. A sors összehozza egy természettudóssal, akihez csatlakozva innentől kezdve azon dolgozik, hogy a kaliforniai erdőségekben honos vörösfenyő- és Sequoia-ligeteket járva növényi magvakat és facsemetéket gyűjtsön, és azokat eladja angliai kertészeknek. Amikor aztán a múltja mégis megkísérti, döntenie kell: továbbra is előre tekint, és megy a maga útján, vagy hazatér... "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Chevalier, Tracy (1962-)

At the Edge of the Orchand (Chevalier)

Raktári szám: 9780008135294
Borító ár
4 570 Ft
Aktuális online ár
4 342 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Chevalier, Tracy (1962-)
ISBN
9780008135294
Nyelv
angol
Megjelenés éve
2016
Méret
[10], 291 o.
Kiadó
The Borough Press
Cikkszám
3000253417

Darabszám