Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A középkor első felében létezett egy hatalmas méretű birodalom, amely virágkorában Spanyolország nyugati szélétől egészen az indiai és kínai határvidékig terjedt, magába foglalva Afrika északi és Európa déli szegélyét, s gyakorlatilag a teljes Közel- és Közép-Keletet. Ez volt a muzulmán birodalom, amely a hetedik században, Mohamed próféta idején kezdett növekedni, hogy aztán az arab törzsek nagyszabású hódításba kezdjenek; hatalmukat csak a keresztes háborúk, majd a mongol betörések zilálták szét a tizenharmadik századra. Az arabok azonban nemcsak jeles haditetteket hajtottak végre ezek alatt a századok alatt, de óriási jelentőségű tudományos felfedezéseket is tettek, különösképp a matematika és a csillagászat területén. Mindezen dicsőséges dolgokról olvashatnak a gyerekek ebben a szép kivitelezésű képes ismeretterjesztő kötetben, amelynek első része a muzulmán birodalom krónikáját tekinti át röviden. A folytatásban öt jelentőségteljes korabeli arab várost, ennek kapcsán egy-egy, hajdan ott élt világhírű tudóst és tudományos eredményeiket ismerhetik meg: olvashatnak a nulla fogalmát megalkotó bagdadi al-Khvárizmiről, a fénnyel kísérletező kairói al-Házenről, az iszfaháni orvosról, Avicennáról, a palermói térképkészítő al-Idrisziről, valamint Ibn al-Sátirről, aki Damaszkuszban időméréssel próbálkozott. A szómagyarázattal záruló kiadvány elsősorban felső tagozatos gyerekek számára ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Blanchard, Anne (1983-)

Arab tudományok és találmányok nagy könyve

Raktári szám: 9789631197785
Borító ár
2 999 Ft
Aktuális online ár
2 249 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Blanchard, Anne (1983-)
ISBN
9789631197785
Egyéb szerzőség
Cerisier, Emmanuel (1970-) (ill.);Tüske-Hegedüs Andrea (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
26 cm
Kiadó
Móra
Cikkszám
3000238696

Darabszám