Noha már évek óta publikálta költeményeit olyan neves lapokban, mint a Helikon, a Látó, a Várad, vagy a Szabadság, most jelennek meg először kötetbe gyűjtve Lőnhárt Melinda kolozsvári tanár-költő versei. Hasonlóképp sok-sok más egykori és mai poétához, itt is az ihletforrást negatív érzelmek képezik: a címbe is beleszőtt hiány, a beletörődés, a csalódás, a pasztellszínű melankólia, az elmúlás, s mindezekből fakadó mély, szinte már-már szépségbe forduló boldogtalanság: "Ne sirassátok testemet./ Testet siratni vétek./ Nem voltam semmi, senki sem./ Csak földhözragadt lélek./ Selyemszál. Persze. Elszakad./ Más szőttesekbe szőnek./ A vén dió sátra alatt/ Új vadvirágok nőnek." (Sírfeliratom). Ugyanakkor ezeken a ködös, nyomasztó árnyalatokon át-átszüremlik a hit és a halványan, de kivehetően felparázsló remény: "Hogy mikor érkezel meg hozzám?/ Bár várlak, nem kérdezhetem./ Tudom, hogy megjössz. És nem számít,/ Honnan, mikor. Mert itt leszel./ A legutolsó pillanat is/ Lehet végtelen kegyelem." (Tudom, hogy megjössz). A formailag változatos verseket tartalmazó, színvonalas összeállítás a kortárs erdélyi magyar líra élvonalába tartozik - minden nagyobb közgyűjteménybe ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"