Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Harmadik, átdolgozott kiadásban jelenik meg Boros Anita, Juhász Péter, Lantos Ottó és Tátrai Tünde: A közbeszerzés alapjai című kötete. Az új kiadást az tette szükségessé, hogy időközben jelentősen változott a jogi szabályozás, hiszen a területet teljesen új jogszabály, a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) szabályozza. A kötet - a törvény logikáját követve - tankönyvszerűen tartalmazza az összefüggéseket, szabályokat, segítséget nyújtva a folyamatosan változó szabályrendszerben való eligazodásban. A kötetből megismerhetjük a közbeszerzés fogalmát és jogát, szabályozásának rendszerét, az alapvető, értelmező rendelkezéseket, a közös rendelkezéseket, az uniós értékhatárt elérő értékű közbeszerzéseket, a nyílt eljárást, a tárgyalásos és a meghívásos eljárást, a versenypárbeszédet, a nemzeti eljárásrendet, a szerződések jogát és a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéseket, a jogorvoslat lehetőségeit, a kapcsolódó pénzügyi és gazdasági ismereteket, a speciális eljárásokat és beszerzési tárgyakat, a közbeszerzések ellenőrzését, a fenntartható közbeszerzés jellemzőit, valamint a közbeszerzés uniós és nemzetközi jogi vonatkozásait. Az irodalomjegyzékkel végződő kötet szerkesztése 2013. augusztus 1-én zárult le. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

A közbeszerzés alapjai - harmadik, átdolgozott kiadás (2013)

Borító ár
5 040 Ft
Aktuális online ár
4 536 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789632953274
Egyéb szerzőség
Boros Anita (közrem.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
24 cm
Kiadó
Wolters Kluwer
Cikkszám
3000228201

Darabszám