Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A középkor legnagyobb teológusa, keresztény filozófusa, Aquinói Szent Tamás államelméleti írásának első magyar fordítását (a 2010-ben elhunyt Tudós-Takács János munkája) tartalmazza a máriabesnyői Attraktor Kiadó kötete. Az Angyali Doktor nagy művéből (Summa theologiae - A teológia foglalata, 199522016) a magyar olvasóközönség már ismerheti teológiai nézeteit, a jelen, jegyzetekkel kiegészített kiadvány pedig jól tükrözi társadalmi és politikai elgondolásait. A dominikánus szerző 1267 és 1269 között írta művét, II. Hugó, újdonsült ciprusi király számára, aki azonban idejekorán elhunyt, így Szent Tamás nem látta értelmét befejezni. Ez a munka tanítványára, Tolomeo da Luccára várt, aki az írás utolsó kétharmadában igyekezett tolmácsolni mestere gondolatait. A fejedelmek kormányzásáról egy olyan ideális állapotot tükröz, amely még a középkorban sem valósulhatott meg, ugyanakkor mégsem lehet mondani, hogy pusztán utópiáról volna szó, hiszen a korabeli társadalmi szerkezetet figyelembe véve is képes örök tanulságokat közvetíteni. Íme egy tanulságos részlet: "az a város, amely a maga fenntartásához a kereskedők sokaságát igényli, arra kényszerül, hogy külföldiekkel folyamatosan együtt éljen. Ám az együttélés a külföldiekkel nagymértékben megrontja a várost, Arisztotelész tanítása szerint, amelyet a Politika című művében fejtett ki, mivel a más törvények és szokások mellett felnövekedett külföldiek szükségképpen a mi polgáraink erkölcseitől eltérő módon tevékenykednek, és így midőn a polgáraink a külföldiek példájára hasonló cselekedetekre éreznek késztetést, a polgárok egymás közötti érintkezése zavart szenved". A szerző alapgondolata az, hogy bár keresztény szempontból a lelki (spiritualis) megelőzi az evilágit (temporalis), a keresztény ember számára kötelesség részt venni egy igazságos földi állam építésében. A kötetben közölt másik, nagyon rövid írás, A zsidók kormányzásáról Brabantia hercegnőjének szóló levél, amely inkább A flandriai grófnőnek írt levél címen ismert, és Szent Tamás 1271-ben jegyezte le Párizsban. Felületes olvasása talán azt a benyomást keltheti, mintha zsidóellenes írásról lenne szó, pedig szerzője sokkal türelmesebb a zsidók iránt, mint számos kortársa. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Tommaso d'Aquino (1223-1274)

A fejedelmek kormányzásáról

Borító ár
3 800 Ft
Aktuális online ár
3 040 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tommaso d'Aquino (1223-1274)
ISBN
9786155601293
Egyéb szerzőség
Tudós-Takács János (1936-2010) (ford.);Szabó S. Bertalan (utószó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
22 cm
Kiadó
Attraktor
Cikkszám
3001023292

Darabszám