Ízig-vérig női versek csokrát találjuk Burján Gál Edit kötetében, amely - maga készítette festmény-illusztrációival együtt - maga lenne a manifesztálódott asztrálvilág. Képei zöldes-kékes-lilás vízalatti gyakorta vízalatti benyomást keltő világa lekalauzol a tudatalatti és az álmok képlékeny, masszaszerű, a valóságot mintegy sejtelmes tükörben láttató, sőt, azon túlra betekintést engedő világába, s ezt a tendenciát erősítik versei is, ahol ez a nagyon pregnáns hangulat szavakban is manifesztálódik: "Dermesztő kőfény az arcod / égszínkék ékszer a hangod / sárga oszlop villanása / csak a halvány halál lássa / mekkora hatalom harcod." Költészete tematikáját alapvetően határozzák meg a "megérzett reinkarnációs emlékek", s e motívum - közvetlenül és közvetve - végigfut gyakorlatilag az egész művön: a lírai alany azonosul a középkorban máglyahalált halt, az érzékeken túli érzékelésbe beavatást nyert banyával, rendre idézve meg soraival a boszorkányszombatok tudatmódosult bódulatát: "A hold ma éjjel kipukkadt / szűz csillagok fájdalmától / ragacsos ég végigömlik / véred vulkánjába". A rímtelen, de gyakorta feszes belső ritmusú, versszakokba szedett költemények a sámános-pszichedelikus lírára fogékonyak érdeklődésére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"