Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
45%
Teljes leírás
Az okkultizmus alapműve Karl Brandler-Pracht A fehér mágia kézikönyve a mágikus képességek felébresztéséhez című, eredetileg 1906-ban Badenben megjelent könyve, amely több alkalommal is megjelent németül, a magyar kiadásra azonban egészen idáig várni kellett. A szerző célja annak idején az volt, hogy az okkultizmus iránt érdeklődő laikusok figyelmét felhívja arra az erőre, amit kihasználatlanul hordoznak magukban, és aminek a létéről a legtöbbjüknek fogalmuk sincs. Pedig "olyan hatalmat hordunk magunkban, ami függetlenné tesz minket az anyagtól, ami valóban a teremtés koronájává emelhet minket, ha megértjük, hogy ez a hatalom minket szolgál". Természetesen - a fekete mágiával ellentétben - csupa jó dologra használt okkult módszereket mutat be a szerző tankönyvében. Brandler-Pracht egy tanulási folyamat különböző, egymásra épülő szintjeit írja le, összekötve a két nagy jógarendszert, melyek egyike az ember fiziológiai részt érinti, a másik pedig a pszichikai fejlődést tartja szem előtt. Olyan témákat ír le egyebek mellett, mint a gondolatok uralma, a légzésgimnasztika, a delejes tekintet, a kívánságerő, a telepátia és a gondolatátvitel, a monoideizmus és az álomképzés, a pszichometria, a gyógymágneses erő, az asztráltest és további, magasabb mágikus képességek. A kiadvány élvezhetőségét sajnos nagymértékben rontja az igénytelen kivitel. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Brandler-Pracht, Karl (1864-1939)

A fehér mágia kézikönyve

Raktári szám: 9786155342226
Korábbi ár
1 645 Ft
Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
1 645 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Brandler-Pracht, Karl (1864-1939)
ISBN
9786155342226
Egyéb szerzőség
Fraternitas Mercurii Hermetis (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2015]
Méret
21 cm
Kiadó
Hermit
Cikkszám
3000247554

Darabszám