A költőként ismert Kemsei István kritikusi munkásságáról ad áttekintés e kötet, amely négy évtized alatt keletkezett bírálatainak válogatása. Művét egyszerre jellemzi a többszólamúság és az egységes tónus. Többszólamú, mert a kortárs magyar irodalom számos nemzedékének, írói-szellemi csoportosulásának, stílusirányzatának képviselőiről szól; mégis egytónusú, mert ő még a klasszikus, a posztmodern előtti műítész iskola képviselője, azé, amely nem csupán a szövegkonstrukcióra figyel, de mindig rákérdez az elemzendő mű mondanivalójára, erkölcsi, etikai, lélektani üzenetére, ha tetszik, központi gondolatára. Kemsei lankadatlan figyelemmel kíséri a prózai vagy verses mű szerzőjének kérdésföltevéseit, magyarázatkereséseit, idézi a bírált alkotás kulcsmondatait, mert komolyan veszi a kritika eredeti hivatását, az alkotó és az olvasó orientálását. Abban a tekintetben is a hagyományos műbírálat művelője, hogy nála érintetlen tartalom és forma egységben való szemlélete; egyként ügyel az írói üzenetre, az eszmei mondandóra és a szövegalkotásra, a mű tartalmi súlypontjaira és a stiláris megoldásra, miközben rendszerint kitér az irodalomtörténeti, műfajelméleti, stilisztikai, eszmetörténeti vonatkozásokra is, mindenkor fölrajzolva a mű keletkezésének művelődési vagy történeti kontextusát is. Hogy egészen egyértelművé tegye a stílusirányzatoktól, írói csoportosulásoktól, nemzedékektől való függetlenségét, kötetébe a bírált művek szerzői nevének ábécérendje szerint sorolta be kritikáit: Albert Gábortól Villányi Lászlóig ér az írók, költők sora. Van mű, illetve szerzői életmű, ahol elsősorban műfaji kérdések állnak Kemsei érdeklődése középpontjában (Albert Gábor), van, ahol az esztétikai érték megítélése (Ágh István), van, ahol az alkotói életrajza (Balázsovits Mihály, Döbrentei Kornél, Kiss Benedek, Pinczési Judit), más esetben az alkotói módszer (Bratka László, Czigány György), ismét más esetben az irodalomtörténeti vonatkozások (Dalos Margit). A kritikák többsége már a 21. században íródott, de a hetvenes évek második felétől kezdve tartotta szemét kortárs irodalmunkon (Nagy Gáspár: Koronatűz; Pinczési Judit: Láng volt az élet; Szalay Károly: Bikakolostor; Villányi László: Vivaldi naplójából). Kemsei István valamennyi műbírálatában lényegében arra keresi a választ, hogy a szóban forgó szerző a világ ábrázolásának miért éppen azt a módját választotta, és ha azt választotta, hogyan, milyen színvonalon teljesítette vállalt feladatát. Ehhez a kritériumhoz méri az adott író vagy költő szövegekben rögzült megnyilvánulásait, szövegalakítási megoldásait, miközben az alkotói üzenet megfejtésére koncentrál, a mondandót bontja ki, értelmezi, és ha kell, magyarázza, ekként orientálva alkotót és befogadót. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"