Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
2002-ben sok-sok év után találkoztak újra az egykori Hollán utcai zsidó elemi diákjai. Ez az osztálytalálkozó azonban nem teljesen olyan volt, mint más, hasonló jellegű programok: a bájos, nosztalgikus emlékek mellett ugyanis a jelen levők mindegyike óriási személyes tragédia őrzője - mindössze 10-11 évesek voltak, amikor a vészkorszak beköszöntött Magyarországra, s amely rengeteg áldozatot követelt, közöttük a Hollán sok kisdiákjának, a szerző hajdani osztálytársainak, pajtásainak (valamint szüleik, rokonaik) életét is. A keserédes jubileum ihlette ezt a visszafogottságában megrendítő "emlékalbumot", amelyben Birnbaum Marianna a holokauszt azon áldozatainak emlékét idézi meg, akikhez személyes kötődése volt. Az - ezúttal angol fordításban olvasható - kötet első része voltaképpen családtörténet, amelyben felmenői és közelebbi hozzátartozó krónikáját jegyzi le, kiegészítve elhurcolásuk vagy épp csodával határos megmenekülésük krónikájával kiegészítve. A mű második felében az egykori osztálytársak és gyerekkori barátok históriája olvasható, elsősorban az 1944-45-ös időszakra koncentrálva. A sok fekete-fehér fotóval illusztrált, inkább memoár jellegű, mint dokumentumszerű kötet minden, a téma iránt érdeklődő, angol nyelven értő olvasónak ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Birnbaum, Marianna D. (1934-)

1944 - A Year Without Goodbyes!

Raktári szám: 9789631363784
Borító ár
3 900 Ft
Aktuális online ár
3 003 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Birnbaum, Marianna D. (1934-)
ISBN
9789631363784
Egyéb szerzőség
Flesch Rose, Judith (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
140 o.
Kiadó
Corvina
Cikkszám
3000257327

Darabszám