Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A Leontin Med álnéven alkotó magyar szerző a tudat által befogható világ teljességét a maga kusza bonyolultságában kívánta bemutatni eposzi ihletésű és méretű műve, az Uram, sem ismerhette földjeimen túl első és második kötetével (Magán-hon; 201702157, valamint Köveim városa; 201712184). Mivel mindez a nyelv hagyományos grammatikájával szinte képtelenség, így a mű a szabad asszociációkra épült: csak hagyta egymásra torlódni a szavakat, kifejezéseket, fél- és hiányos mondatokat – többnyire nyelvtani kötöttségek, egyeztetések nélkül. Művének folytatása, a Kő-sík álomfejtői ezúttal is 240 fejezetbe rendezve, egyenként 3-3 tízsoros strófából áll, vagyis összességében 7200 sorban áradnak a szerző asszociatív megállapításai, észleletei, futó benyomásai és nagy ívű gondolatai. Ezek mindegyike azonban szövegtöredék formájában jelenik meg, úgy, ahogyan föltörnek a szerző tudatából: „Hold jelenít - észlelt', varázsos csend ért'. / Mindenkori szóit, mit kékít, ege - űzte vad. / Egykori kőmadár - léte: míg csontnyit - toll.” (163/2.). Nem könnyű olvasmány Leontin Med verseskönyve; olvasásához ráhangoltság, sajátos világához való affinitás szükségeltetik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Leontin Med

Uram, sem ismerhette földjeimen túl 3.

Aktuális online ár
3 840 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Leontin Med
ISBN
978615001103, 9786150011103
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2018
Méret
21 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001034685
Alcím
kő-sík álomfejtői

Darabszám