Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
A 2015-ben elhunyt Tóthpál Gyula a huszadik század fojtogató, kiszolgáltatott s egyben nyugtalanító hatvanas-hetvenes éveinek egyik legegyénibb hangú, legmélyebb látású felvidéki magyar fotóművésze volt. Száznál is több kiállítása nyomán neve legendává lett, ő maga pedig fotóművészetünk rangidős mesterévé. Amikor a hatvanas évek elején eldöntötte, hogy olyan magyar fotóművész lesz, akinek a képei senki máséival nem téveszthetők össze, utólag "elmondhatjuk, következetesen megvalósította ars poeticáját: szemben a széllel, az arcába csapó esővel, a »kálváriák kimerítő kaptatóján« felfelé haladva is végig a kultúrát, nemzetét szolgáló művész maradt". Kezdetben "újságot írt és fotózott, aztán fotózott és újságot írt, végül pedig csak fotózott": mélységet és tragikumot, ismétlődő megrendüléseit, a természet fájdalmas helyzeteit, gyermeket, aki még nem felnőtt, öreget, aki már nem felnőtt, az élet peremére sodródottakat. Koncsol László József Attila-díjas szlovákiai irodalmárt idézve: "A boldog májusok és fellobogózott évfordulók, a transzparensek festett egének évtizedeiben mindenben és mindenkiben a meztelen létet dokumentálta". A nagyalakú kötet fekete-fehér, egész oldalas művészi fotóihoz Kulcsár Ferenc felvidéki magyar költő, szerkesztő írt előszót. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Tóthpál Gyula (1941-2015)

Tóthpál Gyula képvilága

Borító ár
3 100 Ft
Aktuális online ár
2 449 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Tóthpál Gyula (1941-2015)
ISBN
9788089856008
Egyéb szerzőség
Kulcsár Ferenc (1949-2018) (összeáll.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
31 cm
Kiadó
Art-Danubius
Cikkszám
3001023501

Darabszám