Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Titkos házasságot Mikszáth Kálmán egyik regényének címével társítja az olvasó, és ez az elsőre kevéssé megalapozottnak tűnő asszociáció a mű olvasása során hamarosan megerősítést nyer. Kertész Erzsébet életrajzi regénye nem kisebb feladatra vállalkozik, minthogy megrajzolja magának az írónak, Mikszáthnak Különös házasságát. Három dátum köré szövődik a cselekmény. Közülük az első az 1873-as év, amikor Mauks Ilona (1855-1926) - a szülői tilalom ellenére - házasságot köt a fiatal jogásszal. Drámai eseményt rögzít a következő, az öt évvel későbbi dátum: anyagi nehézségek miatt a házaspár törvényesen is elválik, hogy 1882-ben a már ismert, híres író ismét feleségül kérje Ilonát és az év utolsó napján újból házasságot kössön vele. A három időpont által meghatározott, csak látszólag romantikus történet kereteiből bontja ki az írónő kettős életrajzi regényét. Árnyalt portrét rajzol főszereplőiről, továbbá színesen, érdekesen megelevenített epizódfiguráiról, pontos és megbízható környezetrajzzal alapozza meg műve hitelét. A kellő tisztelettel és lényeglátó válogatással merít a forrásokból többek között Mikszáthné Mauks Ilona Visszaemlékezéseiből is. Előző regényes életrajzaihoz hasonlóan, a Titkos házasságról is elmondható: nemes célnak tesz majd eleget; nem csupán igényes olvasmányélményt kínál az ifjúságnak, hanem kalauzt is, amelynek vezérfonalán eljuthatnak egy írói alkotóműhelybe, és feltárul előttük a 19. század és a 20. század fordulójának sok-sok jellemző mozzanata. A kötet olvasható ifjúsági regényként is, de azoknak a felnőtt olvasóknak is ajánlható, akik a regényes életrajzra kíváncsiak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kertész Erzsébet (1909-2005)

Titkos házasság

Borító ár
2 790 Ft
Aktuális online ár
2 093 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kertész Erzsébet (1909-2005)
ISBN
9789631195651
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
21 cm
Kiadó
Móra
Cikkszám
3000230336
Alcím
Mauks Ilona és Mikszáth Kálmán élettörténete

Darabszám