Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Élő klasszikusaink egyike, a Kossuth-díjas Takács Zsuzsa jelentkezik újabb verseskötettel, amely az idei Ünnepi Könyvhét alkalmából jelenik meg. Költeményei ezúttal is tömör, lírai esszenciái egy-egy történetnek, költői pillanatképek, amelyek hétköznapinak tűnő kulisszái mögött mélységélességben mutatkoznak meg a sors nagyívű eseményei, a pregnáns érzelmek. Az első ciklusban helyet kapott versek egy-egy emlék - személyek és élmények - verses manifesztációi. A Mesterek című részben nagy elődök, pályatársak (mint például Ady, Vajda János, Dosztojevszkij, Kálnoky vagy épp Petri György) előtt tiszteleg. A folytatásban - a Gyász című fejezetben - a halálos betegséggel küzdő társ, a kórház szívszorítóan rideg világa, a felsejlő veszteség jelenik meg: "Tizenhetedik napja alszol. Míg bent / jártam nálad, otthon egy szél- / roham benyúlt a nyitva / hagyott ablakon és fellökte / az állólámpát, amit tőled kaptam. / Pusztuljon minden, azt akarja." (Tizenkilencedik napja) A kötetet a Kalkuttai Teréz anya személye ihlette (korábban, A test imádása című kötetben részben már közölt) India zárja. Kifinomult, magas szintű líra - minden érdeklődőnek jó szívvel ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Takács Zsuzsa (1938-)

Tiltott nyelv

Aktuális online ár
916 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Takács Zsuzsa (1938-)
ISBN
9789631430820
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3000218325

Darabszám