Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A biológiai nemesítés - és ezen belül is különösképp a termesztett növények és tenyésztett állatokkal kapcsolatos hazai innovációs folyamat - áll a középpontjában a jelen tanulmánygyűjteménynek. A témát tizenöt dolgozat keretei között járja körül a csupa magyar szakemberből, kutatókból álló szerzőgárda. A kötetben egyebek mellett olyanokról olvashatunk részletekbe menően, mint - egy kis tudománytörténeti kitérővel - az öröklődés alaptörvényei, a klasszikus és újkori növény- és állatnemesítés kialakulása, az örökítő anyag megváltoztatása besugárzással és vegyszerekkel, a mutáció eredetű versenyképes növény- és állatfajták, a génsebészeti beavatkozások és a genomok célzott szerkesztése, a génspecifikus mutagenezis, a növényi vírusrezisztencia-nemesítés genomszerkesztéssel, a gén- és genomszerkesztés kísérleti eredményei stb. Az utolsó rész témája az, hogy a társadalom miként viszonyul a genomszerkesztés műveletéhez. A színes ábrákkal kísért, irodalomjegyzékkel záruló kötet a szakirányú felsőfokú képzésben részt vevő hallgatók, illetve a tárgykörrel foglalkozó szakemberek figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Precíziós nemesítés - Kulcs az agrárinnovációhoz

Borító ár
4 800 Ft
Aktuális online ár
3 600 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786155666094
Egyéb szerzőség
Balázs Ervin (1948-) (szerk.);Dudits Dénes (1943-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
25 cm
Kiadó
Agroinform
Cikkszám
3001028626
Alcím
kulcs az agrárinnovációhoz

Darabszám