Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A Miskolci Televízió stúdiójában, a Helyzetkép című politikai és közéleti elemző műsorban 2014. május és december között hangoztak el azok a politikai tárgyú beszélgetések, amelyek írott anyagát szerkesztette egy kötetbe Simon János politológus. Rajta kívül olyan személyek a beszélgetőtársak, mint Bayer Zsolt újságíró, publicista, Demeter Ervin politikus, jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott, Forgács István újságíró, Fricz Tamás, Kiszelly Zoltán, Lesty Árpád és Zárug Péter Farkas politológusok. Az interjúk többsége az adott év, elsősorban választásokhoz kötődő témáiról szól, ám a nyilatkozók sokszor a korábbi évekről is beszélnek, így nyújtva betekintést a rendszerváltás óta eltelt huszonöt esztendő történéseibe is - természetesen az ő interpretációikban. Olyan témákat érintenek egyebek mellett, mint a 2014. áprilisi országgyűlési választások tapasztalatai és következményei, a devizahitelesek kérdése, Mesterházy Attila lemondása az MSZP éléről, a Bilderberg Konferencia, a különböző ellenzéki pártok és csoportok sikerének vagy sikertelenségének lehetséges okai. Szó esik Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének nemzetközi reakcióiról, az ellenzék főpolgármester-jelölti "casting"-járól és Falus Ferenc félresikerült kampányáról, az önkormányzati választások tanulságáról, az internetadó elleni tüntetésről, az amerikai kitiltási botrányról, valamint a Fidesz népszerűségvesztéséről, és a "veterán" Fidesz-politikusok reakcióiról. A beszélgetések során természetesen sok helyi ügy is szóba kerül, például Pásztor Albert jelötségének kérdése vagy egy júliusi roma tüntetés. A közéleti kérdések iránt érdeklődő - elsősorban jobboldali - olvasók számára ajánlható kötet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Politikai helyzetkép 2014

Raktári szám: 9789638967428
Aktuális online ár
840 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789638967428
Egyéb szerzőség
Simon János (1954-) (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
24 cm
Kiadó
CEPoliti
Cikkszám
3000246293
Alcím
két választás között az ország

Darabszám