Történet háborúról, hadifogságról, nagy találkozásokról: Hemingwayjel, Solohovval, vagy éppen Rommellel. Egy könyv apáról, nagyapáról. Vagy inkább léthelyzetekről. A nagyapa a Nagy Háborúban, Isonzónál harcol, és veszít el mindent; az apa a másodikban, hogy aztán egy Baku melletti fogolytáborban kössön ki – miközben itthon épül-szépül a szocializmus. Az itt maradtak pedig megpróbálják (túl)élni egyre lehetetlenebb életüket. Két létező tapasztalat fogja egybe a történeteket a valósággal: a történelem szükségszerűnek látszó változatlansága, valamint sok-sok tábori levelezőlap 1945-48-ból. Érdekességük, hogy a fogságból írottak elvesztek, a hazulról érkezettek megmaradtak. Ez jó, mert így ki lehet tölteni a köztük lévő űrt. Meg kell találni a történetek folytatását, ahogy meg kell találnia caporettói áttörés igaz meséjét, a prágai felkelés történetét, vagy akár a híres szegedi bordély, a Jatata históriáját, miközben a tét: a túlélés hiábavaló reménye, a halál kérlelhetetlen közelsége. Mert a történelem szükségszerűnek látszó eseményei megtörténtük pillanatában egy „szabadon ható okban” (Kierkegaard) gyökereznek, tűnjenek bármennyire sorsszerűnek, megváltoztathatatlannak. Így lehet végül a „legbiztosabb histoire, a legkönnyedebben elmesélt memoire”. Gyenge Zoltán, filozófus, író, műfordító, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, az MTA Doktora. A JATE-n jogot, az ELTE-n filozófia szakot végzett, ösztöndíjas volt a Bécsi és a Heidelbergi Egyetemen. Német idealizmussal, egzisztencializmussal és művészetfilozófiával foglalkozik. DAAD és Széchenyi Professzori ösztöndíjas, Fitz-díjas (2007), valamint az „Év szerzője” (Typotex, 2014). Søren Kierkegaard, F. W. J. Schelling és Thomas Mann műveinek fordítója.