Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A szerző amerikai katolikus papként szerzett tapasztalatokat az Anonim Alkoholisták (AA) csoportfoglalkozásai során. Ő maga is számos alkalommal vezetett terápiás foglalkozásokat és ezeknek során arra a megállapításra jutott, hogy a Bill Wilson által kidolgozott és a gyakorlatba átültetett úgynevezett Tizenkét Lépés, amely az alkoholisták absztinenciájához vezet, valójában Jézus evangéliumi üzenetével azonosítható, mert a két „elmélet” szinte teljesen átfedi egymást. Meggyőződése szerint az intézmények, a kultúrák és a nemzetek a klasszikus függőség tüneteit mutatják, ekként a tizenkét lépésre és az evangéliumi tanításra építve kellene „meggyógyítani” a társadalmakat. Mindezt logikus érveléssel, meggyőző módon, a Bibliából vett idézetekkel igyekszik alátámasztani. Az igazán hatásos Tizenkét Lépés sem csak az alkoholról való leszokásban segít, hiszen a terápia lényege valójában az, hogy a csoportos beszélgetések során fejlődő személyiség fölismeri, miben és hogyan „vétkezett”, és miként lehet és kell új alapokra építeni életét ahhoz, hogy függőség nélkül, józan emberként, értelmes célokkal élhessen tovább. A mai fogyasztói társadalom, pénz és csupán tárgyakkal mérhető, értékközpontú világában, szinte mindenki valamiféle függőség rabja, és miközben hajszolja a földi javak megszerzését, elveszíti a lényeget, az emberségét, és lélek pozitív reagálását a világtörténéseire. Főként vallásos érzületű olvasókhoz jut majd el a szerzői üzenet, de érdemesebb széles körben is ajánlani a munkát. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Rohr, Richard (1943-)

Lélegezni a víz alatt

Borító ár
2 450 Ft
Aktuális online ár
1 887 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rohr, Richard (1943-)
ISBN
9789639718913
Egyéb szerzőség
Rakk Zsuzsanna (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
20 cm
Kiadó
Ursus Libris
Cikkszám
3001021644
Alcím
a 12 lépéses felépülési programok spiritualitása

Darabszám