A Lágerek népe először 1947-ben, folytatásokban jelent meg az Új Magyarország című hetilap hasábjain, majd ugyanabban az évben könyv alakban is napvilágot látott. Őrkény több mint négy évet töltött hadifogságban a Szovjetunióban, és szinte első perctől kezdve, sebesülten és betegen is, tudatosan készült arra, hogy megírja a több százezernyi magyar hadifogoly szociográfiáját. „Kérdőíveket” szerkesztett, s úgy igyekezett kiválogatni a „mintasokaságot”, hogy az hű keresztmetszetét adja a magyarságnak, persze szeme-füle is mindig nyitva volt, és készségesen meghallgatta a hadifogolytársak vallomásait is. Tudatosan térképezte fel a fogolybirodalom tartományait, az esendőségből, a kiszolgáltatottságból, a szabadsághiányból fakadó emberi reakciókat. Bemutatja az éhség, a honvágy pokoli bugyrait, a lógósok és melósok közti különbséget, a zsidókérdés kiváltotta bonyodalmakat, a bajtársiasságot, a hadifoglyok rétegződéseit, a németek ellen felállítandó Magyar Légió elvetélt kísérleteit, a politikai és kulturális élet eseményeit. A tényfeltárás mellett persze egy pillanatig sem szorul háttérbe az író Örkény sem: se szeri, se száma az érdekes, markáns portréknak, groteszk és megható jeleneteknek. A kötet második fele – Emlékezők (Amíg idejutottunk címmel jelent meg; Budapest, Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, 1946) – beszélgetéseket, hadifogoly-emlékezéseket tartalmaz, melyek ugyancsak a hajdani Új Magyarország hasábjain jelentek meg.