Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Bár az ÚK most első alkalommal ismerteti kötetét, Csordás János már tapasztalt írónak számít: magánkiadásban eddig három műve jelent meg. Ezek közül az egyiknek a második edíciója a most megjelenő mű, amelynek lapjain egy huszonöt darabból álló novellafüzér olvasható. Az elbeszéléseket két Marseille városához kötődő történet foglalja keretbe. Ez elsőben (Levél Marseille-ből) egyes szám első személyben ír egy rimaszombati férfi; címzettje a Mina nevű szeretett nő, akinek beszámol arról, hogy miért hagyta el szülővárosát, milyen a hangulata Franciaországban, és mit gondol a rendszerváltásról. Az utolsó (Marseille-ben) nem levél, inkább melankolikus visszaemlékezés, visszatekintés a kikötővárosban töltött húsz évre. E kettő között egymástól függetlenül is olvasható írások sorjáznak: a Feketelistán, a Csak ketten játszhatják, a Rendszerficam, a Koranda úr egy napja, a Fellángolás, a Harmincöt fok árnyékban, a Vörös vonat és hasonlók. A kötet a realista kortárs rövidprózát kedvelő olvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Csordás János (1957-)

Kívül a körön

Aktuális online ár
4 680 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Csordás János (1957-)
ISBN
9789631296761
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001033675

Darabszám