Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Kelemen Lajos a 19. század vége, a 20. század első felének kiemelkedő tudású történésze, levéltárosa volt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkára, levéltárának munkatársa, fáradhatatlan gyarapítója, 1940-44 között főigazgatója. Az utóbbi években ismét megjelentek - két kötetben - művelődéstörténeti tanulmányai (200901166; 201004130), valamint utolsó befejezett, mindaddig kéziratban fekvő tanulmánya (Kézirattári értékeink, 201026003), melyben az Erdélyi Múzeum-Egyesület kézirattárát, annak kiemelkedő darabjait ismertette. Munkálkodásának bemutatása azonban csonka lenne többezres nagyságrendű levelezésének közreadása nélkül. Ezt a hiányt pótolja most a Balassi Kiadó, amely több kötetben jelenteti meg az anyagot. Az első kötet, Sas Péter sajtó alá rendezésében, szerkesztésében és bevezető tanulmányával ellátva, az 1889 és 1909 közötti két évtized levelezését közli. A tanulmány ismerteti Kelemen Lajos életét és munkásságát, bemutatja széleskörű kapcsolatrendszerét, valamint jelen kiadás jellemzőit. Ezt követi az időrendben közölt 967 levél, minden esetben feltüntetve annak szerzőjét és címzettjét, datálását és lelőhelyét. A szöveget lapalji jegyzetek kísérik. A kiadvány végén a levelezőtársak rövid bemutatása, helységnévtár, fekete-fehér fotógyűjtemény és névmutató található. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kelemen Lajos (1877-1963)

Kelemen Lajos levelezése I. 1889-1909

Borító ár
5 000 Ft
Aktuális online ár
3 850 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kelemen Lajos (1877-1963)
ISBN
9789635069910
Egyéb szerzőség
Sas Péter (1954-) (sajtó alá rend.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
24 cm
Kiadó
Balassi
Cikkszám
3001023985

Darabszám