Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A nyolcvanadik életévét is elhagyó Ónody György közel ötven éven keresztül kommentálta a Közel-Keleten zajló eseményeket a Magyar Rádió külpolitikai műsoraiban. Most megjelent könyve tulajdonképpen azoknak az eseményeknek a summázása, összefoglalása, amelyekről a kommentárokban, helyszíni tudósításokban és hosszabb lélegzetű műsorokban naponta volt alkalma beszámolni, és amelyekből nem maradhattak ki a korábbi fejlemények, az arab történelem sem (innen a drámai cím: Iszlám és kard). Ami ugyanis ma történik a Közel-Keleten, annak nagyon sokféle, sokféleképpen értelmezett és nem egykönnyen megfejthető politikai, gazdasági és vallástörténeti előzményei vannak. Lehetnek olvasók, akik a kötetben szereplő, immár történelmi személyiségeket és fordulatokat másként értelmezik, mint a szerző. Nemcsak az események bonyolultsága okozza ezt, hanem az is, hogy a sokfajta külső és belső érdek miatti homályon nehéz áttörni. Mert a Közel-Keleten minden lehetséges, természetesen mindennek az ellenkezője is - márpedig a kiszámíthatatlanság a fejleményekben igen nagy veszély, nemcsak a térség népei számára, de áttételei és összefüggései révén messze a térségen túl is. Az illusztrációk nélküli, irodalomjegyzékkel kiegészített, színvonalas kötetet azoknak ajánljuk, akik a Közel-Kelet vonatkozásában szeretnének sokféle adalékhoz jutni napjaink közéleti, társadalmi, gazdasági, politikai eseményeihez. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Ónody György (1934-)

Iszlám és kard

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
2 993 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Ónody György (1934-)
ISBN
9789639862623
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
24 cm
Kiadó
Éghajlat Kvk.
Cikkszám
3001022253

Darabszám