Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Az amerikai történelem egyik legkegyetlenebb gengszterének, az ír származású James "Whitey" Bulgernek a történetét mutatja be a két amerikai oknyomozó riporter hazájában már harmadik kiadásban napvilágot látott, és most magyarul is olvasható kötete. Az 1975-ben kezdődő történet valódi főszereplője John Connolly, a bostoni FBI "emelkedő csillaga", aki ugyanabban a kerületben született, mint Whitey, gyerekkorában barátságban volt a későbbi gengszterrel. Húsz évig nem is találkozott vele, és most vádalkut kínál a kábítószer-kereskedelemből meggazdagodott Bulgernek (akinek Billy nevű öccse nem mellékesen az állami szenátus vasöklű elnöke), azért cserébe, ha segít az FBI-nak felszámolni a Gennaro J. Angiulo vezette bostoni olasz maffiát. Az akció, köszönhetően Whitey információnak, sikerrel zárul, az ír gengszter azonban továbbra is olyan veszélyes, mint volt, ráadásul ki tudja használni azt, hogy a korábbi együttműködés miatt zsarolni tudja az FBI-t. Így nem érheti semmi retorzió, pedig bandájával sorra követi el a gyilkosságokat és más bűncselekményeket. Egy idő után azonban kiderül az igazság, kezdetét veszik a különböző vizsgálatok, Conolly is gyanúsított válik, Whitey pedig felkerül az FBI 10 legveszélyesebb bűnözőt tartalmazó listájára... A történéseket a 2000-es évek elejéig vizsgáló tényregény elején, a szereplők rövid ismertetése segít az eligazodásban, közepén egy fekete-fehér fotómelléklet található, a kötet végén pedig jegyzetek, valamint név- és tárgymutató kapott helyet. A mű alapján nemrég játékfilm is készült, Johnny Depp és Joel Edgerton főszereplésével. "www.kello.hu © minden jog fenntartva
Lehr, Dick (1955-)

Fekete mise

Raktári szám: 9789633043523
Borító ár
3 900 Ft
Aktuális online ár
3 081 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lehr, Dick (1955-)
ISBN
9789633043523
Egyéb szerzőség
Rusznyák Csaba (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
432 o.
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3000257104
Alcím
Whitey Bulger, az FBI és az ördögi alku

Darabszám