Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A magyar genealógiai irodalom klasszikusa a neves kolozsvári statisztikus és történetíró munkája, amelybe több mint másfél száz erdélyi nemesi család leszármazási adatait gyűjti egybe az Abafiaktól a Wesselényikig. Kőváry idejében még nem nyíltak meg a családi levéltárak és az állami gyűjteményekben sem lehetett szabadon kutatni, így elsősorban korábbi, kéziratban maradt adatgyűjtésekre és magánkönyvtárak anyagára támaszkodva vitte végbe a maga nemében úttörő munkáját. Lelkiismeretes és gondosan lábjegyzetelt kötete az önálló Erdélyi Fejedelemség felállásának korától, tehát a 16-17. századtól kezdve követi nyomon a családok leszármazását, elsősorban az egyes családtagokra vonatkozó történeti információk közlésével, amelyeket hosszabb-rövidebb családfák, a címerek leírása, esetenként fekete-fehér metszetekben való képi ábrázolása kísér. Az eredetileg Kolozsváron, 1854-ben megjelent becses és szép kortörténeti dokumentum rövid időn belül másodszor jelenik meg reprint formában ezúttal gyenge minőségben. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Kőváry László (1819-1907)

Erdély nevezetesebb családai

Aktuális online ár
1 320 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kőváry László (1819-1907)
ISBN
9786155242182
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2012]
Méret
21 cm
Kiadó
Nemzeti Örökség K.
Cikkszám
3000210377

Darabszám