Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Vámossy Ferenc neves építész-építészmérnök most megjelenő művében az elmúlt négy évtizedben született építészelméleti írásaiból készült válogatás kapott helyet. Elsőként 1963-as keltezésű doktori disszertációját olvashatjuk (A modern építészet kialakulása és változatai a kapitalista államokban), amely "látlelet az '50-es és '60-as évek építészetéről, illetve arról a sajátos korról, amely a - "kapitalista" - építészek számára azelőtt sosem látott technikai apparátust, alkotás tekintetében a lehető legnagyobb fokú szabadságot biztosította. Noha mindez ma már építészettörténet, akkor Vámossy a kortárs szemével vette górcső alá a periódus neves építészeit és alkotásaikat, vázolva munkájuk elméleti-gondolati hátterét is egyben. Ugyanebben az évben jelent meg az Építés-Építészettudomány 4. számában Tartalom és forma az építészetben című tanulmánya, amelynek keretei között "eljut az ízlés kérdésének", valamint a társadalmi vonatkozásokkal gyakorta ellentmondásos viszonyban levő személyes percepciók témájáig. Az építészeti kritika és értékelés elméleti problémái című kandidátusi értekezésében az értékőrző és értékteremtő szakmai kritikaírás kritériumaival foglalkozik, kitérve annak mibenlétére, céljára és feltételeire, társadalmi szerepére, rendszerére, és értékrendi vonatkozásaira. A Magyar Technikatörténeti Kalauzban, 1997-ben jelent meg F. Vámossy Erzsébettel közösen jegyzett dolgozata, amely a magyar építészettörténet áttekintése az őskortól a huszadik századig. Az összeállítás legkésőbb darabja a 2003-as keltezésű tanulmány: A technikai környezet esztétikai értelmezése napjainkban. A kiadványt a szerző rövid életrajza zárja.
Vámossy Ferenc (1930-)

Építészetelméleti írások

Borító ár
4 500 Ft
Aktuális online ár
3 600 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Vámossy Ferenc (1930-)
ISBN
9786155858093
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2019
Méret
421 o. ; 24 cm
Kiadó
Tarsoly K.
Cikkszám
3001047736

Darabszám