Kende Tamás monográfiája a kritikai történetírás módszertanát követve mutatja be – a levéltári forrásokra hivatkozva – Sztehlo Gábor munkásságát és eredményeit, a holokauszt során véghezvitt embermentéseket, de eközben azt a kevésbé népszerű „feladatot” is magára vállalta, hogy benézzen a kultusz mögé, és megpróbálja de- és rekonstruálni Sztehlo tevékenységét, a későbbi kultusz által elhomályosított embert. Sztehlo Gábor nevét még azok is ismerik, akik kevésbé járatosak a huszadik századi magyar történelemben: az evangélikus lelkész a háború alatt kétezer ember életét mentette meg, később megkapta a Világ Igaza kitüntetést, majd megalapította a Gaudiopolis néven ismertté vált gyermekotthont, vagy jobban mondva „gyerekköztársaságot”, amely 1945 és 1950 között állt fenn, s többszáz árvának adott otthont.