Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Rengeteg felkészülés után a tánciskola csapata készen áll arra, hogy elinduljanak a párizsi tanulmányútra. Ide csak a legjobban kerülhettek be - köztük a Kívülállók Klubjának a tagjai is, akik óriási kitartással gyakoroltak, és meg is lett az eredménye! Az út miatt mindenki izgul: Patri elégedetlen a ruhatárával - vajon elég elegánsak lesznek az ő holmijai a francia fővárosban?; Sarát a megfelelési vágy kínozza; Crist pedig a repüléstől való rettegés. Egyedül Carlos felhőtlen, nem utolsósorban kiváló francia nyelvtudása miatt. Amikor megérkeznek, megismerkednek francia gyakorlótársaikkal, Fabrice-szal és Belle-lel, akikkel együtt készülnek majd egy közös előadásra. A táncórák sok újdonságot hoznak, pár addig ismeretlen elemet is megtanulnak a spanyol vendégdiákok; Cris pedig azt érzi, hogy soha életében nem látott olyan szépséges lányt, mint az elbűvölő vörös hajú Belle. Ugyanakkor Sarát egyre inkább hatalmába keríti egy rossz érzés: napról napra elégedetlenebb a testével, esetlennek, sőt kövérnek érzi magát. Vajon sikerül ezt a mérgező gondolatot legyőznie? És hogy sikerül a franciákkal közös fellépés Párizsban? A kötet az előzményeket már jól ismerő tiniolvasók figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Vázquez, Victoria (1974-)

Elveszve Párizsban (A tánciskola 4.)

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 618 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Vázquez, Victoria (1974-)
ISBN
9789634830542
Egyéb szerzőség
Navarro, Carlos (ill.);Gőgh Ágnes (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2020]
Méret
187, [2] p. : ill., színes ; 21 cm
Kiadó
Napraforgó
Cikkszám
3001055533
Sorozatcím
A tánciskola ; 4.

Darabszám