Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
Az idén 81. életévét betöltő John Marwood Cleese angol színészt, komikust, forgatókönyvírót és producert a hazai nagyközönség vélhetően az 1960-as évek-ben alapított Monty Python nevű brit komédia társulat egyik alapítótagjaként és színészeként ismerheti leginkább. Cleese többek sorában nagy sikert aratott az Gyalog galopp, avagy a Monty Python és a Szent Grál (1975), a Brian élete (1979), és az Élet értelme (1983) című filmekben. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy 1999-től húsz esztendőn keresztül tanított a New York állambeli Ithaca városában, az 1865-ben alapított, világhírű Cornell Egyetemen vendégprofesszoraként. A kötet alcímében (Évek a Cornell Egyetemen) foglaltaknak megfelelően, azokat a magvas gondolatait, előadásainak szövegét, diákokkal és tanártársaival folytatott értékes beszélgetéseit osztja meg az olvasóival, amelyeket megismerésre érdemesnek tartott. A kérdéskörök a szerző tekintélyes intellektusának köszönhetően szerte ágazók. Szinte lehetetlenség egybe fogni, hogy mi minden került Cleese érdeklődésének fókuszába és ezeket a témaköröket milyen alapossággal járta körül. Az egyetem előadótermei zsúfolásig megteltek, ha akár a forgatókönyvírásról, vagy éppen az orvostudomány területéről vett témakörről, netán a valláshoz kapcsolódó filozófiai kérdésekről tartott előadásokat, workshopokat. Minden „megnyilvánulását” alapos előtanulmányok, tudósokkal folytatott beszélgetések előzték meg, ennek okán érthető, hogy képes volt prédikációt tartani egy kis kápolnában, ugyanakkor a forgatókönyvírás rejtelmeibe is beavatta a hallgatókat, de akkor is pontos válaszokat tudott adni, ha a pszichológiai, vagy éppen életvezetési témákban tettek fel neki kérdéseket. A kötetben egy értékes beszélgetés, amelyet a Brian élete című film kapcsán William Goldman forgatókönyvíróval folytatott, rávilágít a szerző magas intellektusára, empátiájára és „végtelen” kreativitására. Különös kettőssége a könyvnek, hogy írójának briliáns szellemiséggel megfogalmazott sorai mögött minden esetben ott bujkál magas színvonalú, intellektuális humora, egyedülálló színészi mentalitása is. Az előadások írásos lenyomatai nemcsak rendkívül szórakoztatóak, de egyben mélyen elgondolkodtatók is. A Monthy Python „fanoknak” kötelező irodalom, de a kötet sokkal szélesebb körű érdeklődésre is számot tart. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Cleese, John Marwood (1939-)

Elszabadult professzor

Borító ár
3 999 Ft
Aktuális online ár
3 119 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Cleese, John Marwood (1939-)
ISBN
9789634753551
Egyéb szerzőség
Lázár A. Péter (1957-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2020
Méret
261 o.
Kiadó
Jaffa
Cikkszám
3001053161
Alcím
évek a Cornell Egyetemen

Darabszám