A tűzzománcozást Erdélyben kevesen művelik, a székelyudvarhelyi Elekes Gyula azon kevesek egyike, aki éppen ebben lelte meg az önkifejezés legteljesebb módját. Munkássága révén továbbadja a ránk maradt örökséget, valamint ismertté és elismertté teszi a sodronyzománcot szülővárosában, ahol már húsz éve oktatja a technikát gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Zománcművein tágabb pátriája népművészetének (festett kazettás mennyezetek, székelykapuk) motívumvilágát és annak szimbolikus tartalmait dolgozza fel, értelmezi újra. Munkái magas fokú iparművészeti igényességet tükröznek, a különféle zománctechnikák (festett-, rekesz- és sodronyzománc) alkalmazása gyakran társul a szabadon maradt vörösréz recipiens aranyozásával vagy polírozásával, illetve egyes alkotásokon applikációkkal (fémek, drágakövek). A szerző már évtizedek óta a tűzzománc nyelvén mutatja meg, mit gondol a világról, és Örökség című egyéni kiállítása kapcsán eddig építgetett öröksége ismét hazatérhet oda, ahonnan elindult.