Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Az Író - és egyben Mesélő - a Fehérlófia utcába költözik egy lerobbant, de hangulatos bérházba. A legnagyobb újdonság számára azonban nem is a környék vagy a még ismeretlen lakás, hanem a közvetlen mellette sámlin üldögélő, nadrágos erdei jószág. Bár először azt hiszi, hogy a szomszéd házi kedvencéhez van szerencséje, ő bemutatkozik - Szűcssebestyén a becsületes neve - és határozottan leszögezi: "Én nem a szomszédjáé vagyok, én vagyok a szomszédja. A magam borza vagyok!". És ez még csak az első a borzokkal kapcsolatos meglepetések sorában, akikről a kisregényt olvasva kiderül, hogy nagyon szeretnek levelezni (leginkább rokonokkal, de alkalmanként fákkal is), véget érni nem akaró rivalizálás folyik köztük és a rókák között, néha szivarra gyújtanak, van köztük (a rossz hírüknek megfelelően) igen büdös példány, de rettentő tiszta is (amelyik Vimmel súrol minden nap), némelyikük - mint például Azúr Borz - képes esőt idézni, mások (az örökkön lelombozott Kóborzhoz hasonlóan) pedig depresszióval küzdenek. A mese tehát számos meglepő újdonságot tár elénk e hétköznapinak hitt fajjal kapcsolatban - hála Békés Pál kifogyhatatlan fantáziájának és bájos humorának. Noha a kötet gyerekeknek íródott, felnőtt olvasók is nyugodtan a kezükbe vehetik: remekül fognak pihenni és szórakozni egy fáradt nap után. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Békés Pál (1956-2010)

Borz a sámlin

Borító ár
2 190 Ft
Aktuális online ár
1 643 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Békés Pál (1956-2010)
ISBN
9789631190182
Egyéb szerzőség
Kalmár István (1949-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
22 cm
Kiadó
Móra
Cikkszám
3000193993

Darabszám