Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
A hitleri Németországban kivégzett tudós teológus, Dietrich Bonhoeffer fogságában írt levelei eddig több mint tizenöt nyelven láttak napvilágot. Súlyos és máig is ható filozófiai, etikai, teológiai kérdéseket tartalmazó írásaiból egy mélyen hívő és gondolkodó, másokkal törődő, rokonszenves ember alakja és tragikus sorsa bontakozik ki. A tübingenben, Berlinben és New Yorkban végzett teológus 1933-ban Londonba utazott, ahol két esztendeig volt lelkipásztor. Ez idő alatt ökumenikus egyházi kapcsolatok kiépítésén fáradozott. 1935-ben tért vissza hazájába, és elfogadta a felkérést, hogy Finkenwaldban a nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői szemináriumának a vezetője legyen. Az itt folyó munkát a Gestapo 1940-ben már másodszor tiltotta be, Bonhoeffert pedig eltiltotta a tanítástól, az igehirdetéstől és a publikálástól. Szerencsére a tilalom ellenére is papírra vetette gondolatait. A szerző sógorán, Hans von Dohnányin keresztül kapcsolódott be az ellenállási mozgalomba, emiatt 1943-ban börtönbe került. Innen számos levelet írt szüleinek, barátainak és menyasszonyának, Maria von Wedermeyernek. E feljegyzéseket barátja, Eberhard Bethge gyűjtötte össze, amit németül először 1951-ben adtak ki Börtönlevelek címmel. Heinrich Himmler, az SS főparancsnoka személyesen adott parancsot Bonhoeffer felakasztására, melyet 1945 áprilisában a flossenbürgi koncentrációs táborban hajtottak végre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bonhoeffer, Dietrich (1906-1945)

Börtönlevelek

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 112 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bonhoeffer, Dietrich (1906-1945)
ISBN
9789639148321
Egyéb szerzőség
Bethge, Eberhard (1909-2000) (szerk.);Boros Attila (1957-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
20 cm
Kiadó
Harmat
Cikkszám
3001022231
Alcím
fogságban írt levelek és feljegyzések

Darabszám