A kolozsvári egyetemi tanár először 1999-ben hívta ki maga ellen a román soviniszták haragját, a 12. osztályosok számára írt történelem tankönyvét dühödt támadások érték, mondván, lábbal tiporja a román nemzeti érzelmeket. Sorin Mitu jól tudja, hogy Erdély, az erdélyiség gondolata erős érzelmeket kelt mind a románok, mind a magyarok körében, épp ezért lehetőleg kerüli az érzelmi közelítést, levéltári forrásokra és szakirodalmi megállapításokra alapozza tanulmányait és ezt a könyvét, miközben meghitt otthonossággal beszél szülőföldjéről. E vaskos kötetében nem módszeres, áttekintő Erdély-történetet ad, vagy nem a múlt egyik korszakát dolgozza föl, hanem az Erdélyről való gondolkodás, a múltértelmezés kérdéseiben igazít el, éspedig azzal a kimondott szándékkal, hogy lerombolja a román sovinizmus Erdély-képét. Mitu már a ’80-as években fölismerte, hogy a román történelmi gondolkodás legnagyobb problémája „a színét váltogató, kaméleonhoz hasonló és odvas nacionalizmus”, amely minden korban minden – fasiszta vagy kommunista – aktuálpolitikai szándékot kiszolgált. E kiindulópont jegyében most fölsorakoztatja azokat a szempontokat, amelyek az ő Erdély-képét összeadják. E szempontokat három szinten jeleníti meg: elemző tanulmányokban, a történettudomány önvizsgálatát szolgáló kétkedő írásokkal, valamint a témakör egyéni, önéletrajzi ihletésű megközelítésével. Maga a kötet hat fejezetre tagolódik. Az első (Hogyan írjunk történelmet?) kritikai elemzés és szubjektív ítéletmondás a román történettudományról, illetve e részben vázolja föl a maga nézeteinek távlatait. A második fejezetben (Erdélyi kérdőjelek: viták a nacionalizmusról) azokat a vitákat idézi föl, amelyek az erdélyi identitásról folytak, és olyan témákat vetettek föl, mint a regionalizmus vagy az értelmiség, a történészek szerepe a nacionalista érzelmek fölkeltésében. A harmadik részben (Erdély modernkori történelmének alaptételei) eltekint a vitáktól, és elemző tanulmányokat közöl az erdélyi történelem fontos toposzairól, mint a haza-fogalom vagy az európai gondolathoz való viszony. A negyedik részben (Mentalitások, magatartások és érzelmek) a történészek személyes érintettségét, érzelmeit, megérzéseit vizsgálja, és azt, hogy ezeknek milyen szerepe volt és van a múlt föltárásában, meg azt, hogy e kutatói vonások miképp szolgálják az emberarcú Erdély-kép kialakítását. Az ötödik rész (Barátok és ellenségek Erdélyben) tükröt tart a románok és magyarok elé: hogyan látják egymást, hogyan vélekednek egymásról. Sorin Mitu úgy véli, hogy e szembesítő módszerrel „hídfőállások” építhetők ki a szemben levő oldalakon, amelyek azután a kapcsolódási pontokat is jelenthetnek. Végül az utolsó nagy fejezet (A világ Erdélyből) anyaga azt mutatja be, miképp integrálódik közvetlen környezetébe és a nagyvilágba Erdély. Az összehasonlító imagológia (saját és más nemzetek, kultúrák képeinek vizsgálata írott szövegek alapján) eszközével tekinti át a szerző azokat a szellemi és civilizációs modelleket, amelyeket a nyugati világ teremtett, és azt figyeli meg, ezekre hogyan tekintenek az erdélyiek. A szakbibliográfiával kiegészített kötet tehát nem Erdély-történeti monográfia, hanem e történelemről való gondolkodás elméleti problémáinak nagyigényű áttekintése. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"