Egy alapvetően a lírája miatt elismert alkotótól egészen különleges prózai remeklésre számíthatunk, s ha netán Oravecz Imre regénytrilógiájának mélyebb jelentésrétegei elkerülték az olvasók figyelmét, a jelen tanulmánykötet két szerzője mindent megtesz, hogy azok a maguk teljességében tárulkozzanak fel. Mészáros Márton és Pataki Viktor irodalmi elemzései közelebb hozzák Oravecz prózáját a rajongókhoz és a kritikusokhoz egyaránt. Oravecz Imre trilógiája, A rög gyermekei egy nem mindennapi irodalmi trükköt hajt végre az olvasók szeme láttára: a dokumentarista igénnyel megírt szöveg ugyanis látszólag nem tematizálja a realista próza narrációs problémáit, úgy viszonyul saját anyagához, mintha még mindig mindenki hitelt adna az omnipotens narrátor szavainak. Oravecz – ahogy azt a kötetből megtudjuk – éppen ezzel a gesztussal vonja kétségbe a realista, dokumentarista és biografikus olvasatokat mozgósító próza kizárólagos voltát. Rejtőzködő prózanyelvvel van dolgunk, amely nem adja könnyen magát, de éppen azért lett olyan népszerű, mivel azoknak is kiváló olvasmányélményt nyújt, akiknek nem tűnik fel az imént leírt trükk…