Hozzá kellene szoknunk, hogy a nagy népzenegyűjtő, zeneszerző páros, Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett Lajtha László nevét is egy lapon emlegessük. Lajtha, aki csak egy évtizeddel volt fiatalabb említett pályatársainál, népzenegyűjtő tevékenységét az 1910-es évek elején kezdte meg, együttműködve Bartókkal és Kodállyal. 1951-ben éppen népzenekutatói, nem pedig zeneszerzői munkásságáért részesült Kossuth-díjban, négy évvel később pedig a Francia Akadémia, távollétében, levelező tagjává választotta. Műveit a magyar zenei élet olyan nemzetközi hírű kiválóságai - Lajtha egykori zenedei tanítványai - tartották műsorukon, mint a Tátrai vonósnégyes vagy a karmester Ferencsik János. Kottákkal illusztrált terjedelmes könyvében Ozsvárt Viktória fuvolaművész és muzikológus mint az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének kutatója, Lajtha, az örök ellenzéki zeneszerző második világháború után kibontakozó utolsó alkotóperiódusával foglalkozik.