Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
1919-ben kezdett bele állambölcseleti munkájának megírásába Somló Bódog jogfilozófus, a budapesti egyetem tanára. Művével nyilvánvalóan a történelmi változásokra is kívánt reagálni, hogy az elmélettörténet szempontjából találjon választ kora politikai kérdéseire. A mű végül nem készülhetett el: a szerző 1920-ban, a trianoni békeszerződés felett érzett fájdalmában öngyilkos lett, és a munkából csak egy hatszáz írólapból álló autográf kézirat maradt fenn (az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában őrzik). Ennek bizonyos részletei megjelentek később nyomtatásban, ám teljes egészében csak most olvashatja el az érdeklődő közönség. Takács Péter szerkesztésében és jegyzeteivel kiegészítve elsőként a nagy műbe szánt, két fennmaradt jegyzet olvasható, Az állam. Jegyzetek az állam és a politika általános sajátosságairól, illetve Az állambölcselet történelme címmel. Ezt követik további, vélhetően ezen tervezett munkába illeszkedő, az állambölcselet történetével kapcsolatos tanulmányok, jegyzetek és töredékek. Ezek között olyan témákat találunk, mint Platón államtana, Arisztotelész Politikája, Cicero, Szent Ágoston, Aquinói Szent Tamás, Kempis Tamás, valamint Machiavelli államtana. Az értelmező jegyzetek után két tanulmány következik: Varga Csaba a feljegyzések korábban megjelent részeiről ír, Takács Péter pedig összegezni igyekszik Somló Bódog államelméleteit. A kötet függelékében a jogfilozófus életének és pályájának bemutatása, műveinek listája, fekete-fehér fotók, dokumentumok fakszimiléi, forrásjegyzék és névmutató kapott helyet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Somló Bódog (1873-1920)

Állambölcseleti töredék - Somló Bódog írásai és hátrahagyott jegyzetei egy megírni tervezett Állambölcseletből

Borító ár
3 500 Ft
Aktuális online ár
2 625 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Somló Bódog (1873-1920)
ISBN
9789636936846
Egyéb szerzőség
Takács Péter (1955-) (sajtó alá rend.);Takács Péter (1941-) (szerk.);Magyar Tudományos Akadémia (Budapest). Társadalomtudományi Kutatóközpont. Jogtudományi Intézet (közread.);Széchenyi István Főiskola. Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar (Győr) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
262 o.
Kiadó
Gondolat
Cikkszám
3001020990
Alcím
Somló Bódog írásai és hátrahagyott jegyzetei egy megírni tervezett Állambölcseletből
Sorozatcím
Florilegium ; 2498-7603 ; 2.;Juris dictio ; 2416-1500

Darabszám