„Személyes vagyok és őszinte. Vagyis az igazat írom. De a magam igazát. Ami azt jelenti, ami nem illik a magamról alkotott képbe, azt elhagyom. Ritkán van ez, de van.” E sorokkal nyitja egyik utolsó bejegyzését (Naplóírás) Oravecz Imre frissen megjelent kötetében. Oravecz, a költőként indult, majd prózájával is komoly kritikai visszhangot kiváltó alkotó egy olyan műfajban is kipróbálta magát, melynek csak kevés író tud ellenállni. Ahogy a kötet címe is – mintegy műfajjelölőként – előrebocsátja, egy irodalmi naplót vehet kézbe az olvasó. Az alcímből megtudjuk, hogy a papírra vetett bejegyzések 2018 és 2023 között születtek, viszont ezzel véget is ér a klasszikus kronológiai rend jelzése. A szöveg így némileg lazít a naplók rigorózus elvén, miszerint napra pontosan jelezni kell, mikor mi történt, mikor, milyen napon jegyezte le az író az aktuális gondolatot. Benyomások, érzések és a mindennapi élet tapasztalatainak gyűjteménye adja ki a szövegegyüttest, e tapasztalatok líra finomságú szőttese Oravecz Alkonynaplója, amelyre az öregség, a közeledő elmúlás egyre terebélyesebbé váló árnyéka vetül.