Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A Szent Korona történetével, szimbolikájával és az ún. Szent Korona-tannal foglalkozó, gyakran meglehetősen vitatott megállapításokat tartalmazó könyvei sorát folytatja Varga Tibor, a Szent Korona Országáért Alapítvány elnöke. A kötet tulajdonképpen két, már nyomtatásban megjelent tanulmányt tartalmaz: az egyik az Angyal adta korona. Tanulmányok a Szent Koronáról, a másik az Apostoli korona. Értekezések a Szent Koronáról címet viselte. Olyan témákról ejt szót a szerző egyebek mellett, mint a magyar uralkodóavatási szertartás, a Szent Korona készítésének ideje, a "Szent Korona vallása", a koronázási ékszer zománcképei és Pantokrátor-ábrázolásai. A kötet függelékében további két rövidebb írás kapott helyet: az egyik az "Istentelen köztársaságok rövid történetét" - vagyis hazánk 1918-20 közötti és 1946 utáni históriáját - összegzi, a másik pedig amellett érvel, hogy miért kéne Nagyboldogasszony napját (augusztus 15.) állami ünneppé nyilvánítani. Vélhetően komoly vitákat kiváltó könyv. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Varga Tibor (1962-)

A Szent Korona - Magyarország angyali, apostoli Szent Koronája

Borító ár
4 000 Ft
Aktuális online ár
3 000 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Varga Tibor (1962-)
ISBN
9789631265422
Egyéb szerzőség
Szent Korona Országáért Alapítvány (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
22 cm
Kiadó
Szent Korona Országáért Alapítvány
Cikkszám
3001022987

Darabszám