L. Kecskés András (Budapest, 1942. márc. 12.) lantművész, zeneszerző, zenetörténeti kutató, a „régi zene” (musica antiqua) kutatásának, előadásának és hang¬¬¬versenyeken való bemutatásának egyik kezdeményezője Magyarországon, a Kecskés Együttes művészeti vezetője. Elsőként játszott hazánkban korhű/autentikus lanttechnikával a XX. században. A múzeumban leledző tétlenség elűzése végett két történeti témával is foglalkozni kezdtem. Egyik a középkori magyar muzsika története volt. Másik – régóta dédelgetett témám – a középkori magyar vadászatoké. Több ízben vezettem csoportokat a Vármúzeumban. Feltűnt: milyen sajátos akusztikája van a Lux Kálmán, illetve Gerő László által rekonstruált, úgynevezett Lovagteremnek. Egy ízben megkértem Szabolcsi Bencét, Falvy Zoltánt s a Hollandiából nemrég hazatért jeles muzsikust, Kecskés Andrást: jöjjenek el! Kecskés muzsikáljon, s Szabolcsiék ítéljék meg, nem alkalmas-e a Lovagterem arra, hogy ott hangversenyeket tartsanak. Ez a szemle sikeresnek bizonyult! S ez adott nekem indítást arra: kutassam, voltaképpen milyen muzsikák is csendülhettek fel egykoron a budai királyi palota falai között. Ez a munkám azután egyre inkább lombosodott, (összefoglalóját 1977-ben A magyar muzsika századaiból címen a Magvető adta ki). Így azt hiszem, szerény részem volt abban, hogy a régi magyarországi muzsika kultusza lassacskán felmagasodott a magyar népzene kultusza mellé.